Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 21. szombat, Konrád

Reggeli az ország egyik legnépszerűbb színészével  

Rezes Judit és Szabó Győző színészházaspár volt a vendége a Hadik Irodalmi Brunch-nak március 24-én. Meghívásuk apropóját színházi duettelőadásuk adta, amely betekintést enged párkapcsolatukba, ahol őszintén és kendőzetlenül mutatják be életüket.

Jótékonysági aukció általános iskolások festményeiből  

A Villányi úti Konduktív Gyakorló Általános Iskola csaknem harminc tanulójának festményeit bocsátotta online árverésre a Pintér Galéria, amelynek weboldalán március 28-ig lehet licitálni a képekre. A befolyt összegből az iskola művészeti tehetséggondozási programját támogatják.

Ezekre figyeljen mielőtt sonkát vesz!  

Több mint 6700 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke meghaladja a 10 milliárd forintot. Háztartásonként átlagosan 2,4 kilogramm a fogyasztás a húsvéti ünnepek idején.

Önkénteseket vár a Van Helyed! Alapítvány  

Önkénteseket keres az Újbudán stúdiót működtető Van Helyed! Alapítvány. Olyan oktatásfókuszú, alkotásközpontú modelleken dolgoznak, amelyek születéstől egyetemig komplex patronálást biztosítanak a mélyszegénységben élőknek.

Hétvégén óraátállítás  

Március 25-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, amikor az órákat hajnali kettő órakor háromra kell előre tekerni. Az óraátállítás miatt változik több budapesti busz, villamos és néhány éjszakai belföldi és nemzetközi vonat menetrendje.

A Női sarok vendége volt Balanyi Bibiána  
 

Az Albertfalvi Közösségi Házban tartott előadást a Mensa International elnöke, Balanyi Bibiána. A világ legintelligensebb emberei számára létrehozott nemzetközi szervezet vezetője a Női sarokban beszélt életéről, karrierjéről, a Mensa szervezetek céljáról és az emberi intelligenciáról.

Húsvéti tojások iskolásoktól időseknek  

A régi hagyomány szerint idén is négy újbudai iskola vállalta, hogy tanulóik segítségével elkészítenek 600 hímes tojást, amelyeket húsvétkor a kerületi vezetők az idősotthonok lakóinak ajándékoznak majd. Király Nóra és Molnár László alpolgármester március 20-án meglátogatta a meglepetéseket készítő oktatási intézményeket, és megajándékozták az ajándékkészítőket.

Amy Winehouse albumát elemezték a B32-ben  
 

Amy Winehouse Back to Black című albumát elemezte a Punnany Massif frontembere, Felcser Máté, valamint Horváth Gergely szakújságíró a B32 Galéria és Kultúrtérben tartott Lemezjátszó esten március 21-én.

Szombaton egy napra bezár a Nyugati pályaudvar  

Március 24-én egész nap felsővezeték-karbantartást végeznek a Budapest-Nyugati pályaudvarra vezető vágányok felett. Emiatt minden, a pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul. A menetrendi változások néhány vonatot már 23-án este és 25-én délelőtt is érintenek, ezért ne megszokásból közlekedjen!

Karinthy: Tanár Úr, kérem  
 

Két felvonásos musicalban viszi színpadra Karinthy Frigyes örök érvényű darabját a Karinthy Színház.

Az érték maga az ember  

A dévai árvák megmentője, Böjte Csaba előadásai mindig nagy érdeklődésre tartanak számot. A Családbarát Újbuda program részeként legutóbb a Villányi úti Konferencia Központban beszélt az apák szerepéről. A ferences szerzetest arról is kérdeztük, hogyan készüljünk a húsvéti ünnepekre.

Húsvéti sokadalom a Fonóban  

Húsvéti sokadalmat rendez a Fonó Budai Zeneházban az Újbudai Polgárok Egyesülete és a "Porway's Art művészeti Egyesület".

Harmincéves lemezét játssza újra a KFT az A38-on  

Harminc évvel ezelőtt megjelent albuma, az Édes élet előadásával folytatja lemez(újra)bemutató sorozatát a KFT zenekar. Március 22-én csütörtökön az A38 hajón Balogh Kálmán cimbalmos is fellép a csapattal.

Rövidebb útvonalon jár vasárnap a 19-es és a 49 villamos  

Március 25-én síncserét végez a Bartók Béla út és a Karolina út kereszteződésében a BKV, emiatt vasárnap rövidített útvonalon közlekedik a 19-es és a 49-es villamos. Kelenföld vasútállomás és a Móricz Zsigmond körtér között 49-es pótlóbuszok járnak majd, alternatív lehetőségnek a 4-es metrót ajánlja a BKK.

Az újbudaiak érdekében  

Simicskó István honvédelmi miniszter és Szabolcs Attila képviselte Újbuda polgárait az elmúlt négy évben a magyar Országgyűlésben. Arra kértük őket, hogy értékeljék a most lezáruló parlamenti ciklust.

Újbudán az időskor nem hátrány, hanem lehetőség  

A XI. kerületben élők közel negyede, mintegy negyvenkétezer ember hatvan év fölötti, ezért itt mindig kiemelt helyen szerepelt az időskorúak tisztelete, életminőségük támogatása. Az Újbuda 60+ Program, a kerület idősbarát politikájának sorvezetője olyan komplex rendszerré nőtte ki magát, amely évente átlagosan húszezer újbudait ér el programjaival és segítő szolgáltatásaival.

Éjfélig kérhető utoljára az szja-tervezet postázása  

Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A szabadtéri tűzgyújtás szabályai  

A szabadtéri tüzek szempontjából a tavasz a legveszélyesebb időszak, hiszen a jó időben egyre többen választanak szabadtéri programokat vagy kezdik meg a kerti munkálatokat. A veszélyt egyrészről a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz. Kockázatot jelenthet a gondatlanság is, a szabadban keletkezett tüzek 99 százalékát emberek okozzák - hívja fel a figyelmet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Százkilencven éves a Petőfi Sándor Általános Iskola  

A Klauzál Gábor Művelődési Központban tartották a főváros egyik legrégebbi, folyamatosan működő oktatási intézménye, az albertfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola alapításánának százkilencvenedik évfordulóját. Az eseményen - amelyen neves öregdiákok is felléptek - színvonalas előadás tartottak a gyerekek.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.